Boldogságfokozó nyári nap

Boldogságfokozó nyári nap (Esélyegyenlőség a IV. osztályokban) pályázati  címmel nyert támogatást a SPES Alapítvány, amely önkéntesei arra vállalkoztak, hogy búcsú tanulmányi kirándulást szerveznek a Gábor Áron Szakközépiskola  IV. A  és B osztályának. Objektív okok miatt a boldogságfokozó nyári nap szeptember 3-ra csúszott, de a jó idő meg a boldogság nem maradt el. A két volt negyedik osztály tanulói György Andrea és Burus Mária Ella osztálytanítók vezetésével nagyon tartalmas tanulmányi úton idézték fel az elmúlt 5 év emlékeit és tömködték meg a tudással tele tarisznyájukat még egy-egy morzsányi értékkel, ismerettel.

Együtt látogattunk el a Csíksomlyói kegytemplomba, ahol hálát adtunk a Szűzanyának az elmúlt 5 közös évért, kérve a további segítségét is,  majd meglátogattuk a Mária Rádió stúdióját, amit Éva néni nagy szeretettel mutatott be, így betekintést nyertünk a rádiózás rejtelmeibe.

A Csíki Székely Múzeum volt a következő állomásunk. Nagy érdeklődéssel jártuk be az igazi várban otthont talált múzeumot, népi értékeinket, szokásainkat bemutató termek után, kortárs festő- és szobrászművészek alkotásait csodálhattuk meg. Szakrális kincseinket bemutató termekben sem volt kevesebb az érdeklődés. Megfigyelték, olvasták, fotózták a kiállítást, amit a Csíki Székely Múzeum és a Csíksomlyói Ferences kolostor rendezett be 2001-ben, a nyomda alapításának 325. évfordulója alkalmával. A szorgalmas és nagy tudású  Kájoni János ferences atya tekinthető a nyomda alapítójának, kitől megtanulhattuk, hogy az Istentől kapott tálentumokat nem szabad elkótyavetyélni, hanem a saját és nemzetünk javára kell azokat kamatoztatni, hasznosítani.

Alaposan szemügyre vették Csíkszeredának, a megyeszékhelynek szánt termeket is, majd a Mikó-várról szóló történetekkel bővítettük  ismereteinket.

Az igazi Mikó- várból a Mini Mikó- vár fele folytattuk az utunk, vagyis Csíkból Udvarhelyre mentünk, ott is Szejke-Fürdőre, ahol most már Erdély várait vettük szemügyre, igaz most már a várak makettjeit vizsgálgathattuk. A Mini Erdély Park látogatásával megismerhettük nemzeti kulturális örökségünk egy részét. A gyerekeknek alkalmuk volt arra, hogy kis méretben megnézzenek több fontos történelmi emlékművet, ezáltal erősítsék nemzeti identitásukat, gazdagítsák tudásukat az épített örökség megismerésével.

Ez a tanulmányi kirándulás nem valósulhatott volna meg a Szentegyházi Polgármesteri Hivatal és a SPES Alapítvány támogatása nélkül. Minden gyerek részt vehetett, láthatott, tanulhatott, boldog lehetett.  Anyagi gondok miatt senki se kellett otthon maradjon, mivel kedvezményezettje lehetett minden negyedikes a pályázatnak.

Köszönettel a Gábor Áron Szakközépiskola és  a Spes Alapítvány nevében

György Andrea és Burus Mária Ella

Jelvényünk

Újdonságok

Kapcsolat

Telefon/Fax: +40 266 246 897

E-mail: gs.gaboraron@eduhr.ro

 

Postacím:

Hargita megye - jud. Harghita

Szentegyháza - Vlăhiţa

Utca: Mihai Eminescu, szám: 2/B

Irányítószám: 535800

 

Pszichológus:
MIKLÓS CSILLA
0745295089

Fejlesztő pedagógus:
SZIKSZAI ORSOLYA
0744107871

Logopédus:
LACZKÓ KŐSZEGI GYÖNGYVÉR
0745195263